Sajtóközlemények

Mikulásvirág, a hideg évszak ezerarcú dísze Egyedi adventi naptár mikulásvirággal

  • növényápolás
  • Pressemitteilungen

Budapest, 2021. november 23. – Ahogy beköszönt a tél, már mindenki ünnepi lázban kezd égni. Lassan fényekbe öltözik a város, és Advent első vasárnapja is a nyakunkon van. Ezek a hónapok végtelen kreativitásnak engednek utat, melynek különleges eleme lehet a mikulásvirág. Ezt igazolva, a Stars for Europe szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos gondozási tippet, hogy az egész szezon alatt teljes pompájukban ragyogjanak virágaink, valamint még abban is segítenek, hogy idén igazán különleges legyen az adventi naptár.

Az egészséges mikulásvirág

Annak érdekében, hogy a legszebb mikulásvirágok lepjék el otthonunkat, két dologra szükséges igazán odafigyelnünk. Egyrészt tudnunk kell, melyik növényt érdemest kiválasztanunk az üzletben, másrészt pedig fontos elsajátítanunk az alapvető, gondozásukkal kapcsolatos ismereteket.Szerencsére hogyha néhány apróságot ellenőrzünk, könnyedén megtalálhatjuk a legegészségesebb mikulásvirágot a kertészetben vagy virágboltban.

 

Fontos például, hogy levelei épek legyenek és látszódjanak apró, sárga virágai, földje pedig ne legyen sem túlságosan száraz, sem pedig ázott. Mivel a mikulásvirágok nem szeretik a huzatot, apró tippként érdemes megfigyelünk azt is, hogy az üzletben hova lettek kihelyezve. Hogyha a bejárattól távol, egy nyugodt helyen sorakoznak a növények, tudhatjuk, hogy megfelelő bánásmódban részesültek.

A megvásárolt mikulásvirág innentől a mi gondjainkra van bízva, de néhány alapszabály betartása mellett kicsit sem kell tartanunk gondozásától. Hogyha azt szeretnénk, hogy növényünk megőrizze egészségét és élénk színeit, meleggel és rengeteg fénnyel tehetjük számára igazán élhetővé a környezetet. Emellett figyeljünk oda arra is, hogy otthonunkban se érje őt huzat, mert bánatában könnyen elveszítheti leveleit. Végezetül locsolási igényeivel kell tisztában lennünk. Mivel az elvárt öntözés gyakorisága függhet a virág méretétől, földjének minőségétől, lakáson belüli elhelyezkedésétől és a locsolási technikától is, ezért leginkább földjének szárasságát érdemes megfigyelni.

A mikulásvirág nem szereti, ha túlságosan el van áztatva, emiatt elég akkor meglocsolni, amikor földjére nézve már valóban nem leljük nyomát nedvességnek. Ez alapján természetesen a kisebb méretű vagy melegebb helyen élő növények gyakrabban igénylik a vízpótlást, míg a nagyobb méretű, hűvösebb klímán élő társaik több napig is elvannak nélküle.

Kreatív visszaszámlálás

A gondos kezekbe került mikulásvirágok alig várják, hogy betöltsék a nekik szánt fontos szerepet és ékesítsék otthonainkat. Éppen időben a karácsonyi visszaszámláláshoz, igazán egyedi ötlet lehet például egy saját adventi naptár elkészítése.

1. Mire lesz szükségünk?
A saját készítésű adventi naptárhoz nincsen szükségünk másra, mint 4 darab, különböző méretű, arányosan csökkenő faágra, erős kötözőanyagra, 24 darab ajándékzacskóra (vagy anyagra, melyből elkészíthetőek a 12x38 cm-es csomagocskák), papírra, tollra, ollóra, néhány kémcsőre vagy apró üvegvázára és természetesen a mikulásvirágokra.

2. A váz elkészítése
Első lépésként a kiválasztott ágakat kössük össze a keret teteje felé haladva csökkenő sorrendben, úgy, hogy azok egy háromszöget formázzanak. Figyeljünk arra, hogy a végén hagyjunk elég madzagot a csúcsánál az akasztó huroknak.

3. Ajándékcsomagok
A keret elkészítése után fogjuk az ajándékcsomagokat, címkézzük fel őket utat engedve kreatív elképzeléseinknek, és az üvegvázákkal egyetemben erősítsük fel őket a vázunkra, egymástól megfelelő távolságra, ízlésesen elszórva.
4. Mikulásvirágok felhelyezése
A már felerősített üvegcséket töltsük fel kevés vízzel, majd mindegyikbe helyezzük bele a szárára vágott mikulásvirágokat. A tartósság érdekékben a növényeket érdemes először meleg vízbe mártani, s csak utána hideg vízbe tenni őket. Az elkészült naptárunk bármely falfelületre felakasztható és készen áll arra, hogy azonnal behozza otthonunkba az ünnepi hangulatot.